Passzív ház tervezés

 

2013.08.09.Szélturbina a háztetőn

A Szent István Egyetem Energiagazdálkodási Szakmérnök képzésen végzős hallgató azzal a kérésével keresett meg bennünket, hogy szeretné széles körben megismertetni a szakdolgozatában összeállított szakmai anyagot. Mivel az államvizsga-bizottság tagjaként jelen lehettem a szakdolgozat védésén, nagy örömömre szolgált a megkeresés és természetesen helyet biztosítunk portálunkon a munka elérhetőségére. A szerző a korábbi tanulmányait (repülőgép szerkezetmérnök) felhasználva készítette el magaszintű, alapos, és a területen teljeskörű áttekintést biztosító munkáját.

2013.08.03. Passzívház óvoda

Benkő Roland építész kolléga munkáját szeretnénk bemutatni az alábbiakban:

A passzív óvoda tervezése fiktív feladat volt, nem áll mögötte valós építtetői szándék, azonban olyan funkció megtervezését tűztem ki célul, amelyre várhatóan reális igény fog mutatkozni a jövőben, legalábbis a kormány demográfiai akcióterve, valamint a köznevelési törvény legutóbbi változtatásai ezt sugallják.

2013.07.26. Budapest, XVIII.kerület kis alapterületű passzívház nyugdíjasoknak

Idős házaspár kereste fel irodánkat, hogy a megtakarított kis pénzükből egy energiatakarékos, kevés rezsi mellett működtethető 100 m2 hasznos alapterületű passzívházat szeretnének építtetni maguknak. Az első egyeztetések alkalmával már gyorsan kialakult a megbízóknak tetszó épületforma. Elkészítettük a látványterveket, mielőtt még az engedélyezési tervdokumentációt véglegesítenénk.

2013.07.25.Tatabányára is terveztünk egy passzívházat

2013.05.18-án építési engedélyről kapott önkormányzati határozatot az építtető. Idő közben a kiviteli tervdokumentációkat is elkészítettük.

Az épületbe egyenlőre hárman költöznének a Réti utcai lakótelep egyik panelépületéből. Biztosan kényelmesebb lesz a 245 m2 hasznos alapterületen élni, mint az első emeleti másfélszobás kislakásban.

2013.05.20. Gödöllői eladó alacsonyenergiaigényű épület

Az épület tervezési koncepciójába a passzívház standardok kerültek integrálásra. Alacsony transzmissziós veszteséget valósítanak meg a falak a födémek, a háromrétegű üvegezéssel szerelt nyílászárók. A hővisszanyerős szellőztető berendezés 90%-os hővisszanyerési hatásfokkal

Oldal: 5 / 13« Első...34567...10...Utolsó »