Passzív ház tervezés

Passzívház tervező oktatás

 2011-11-19. szombat

A mai napon zárult az immáron második alkalommal megrendezésre került Nemzetközi Passzívháztervező Továbbképzés utolsó kurzusa. Ez volt sorrendben a 9.-ik egyben utolós szakmai továbbképzési napunk. A mai napon "repetitórium" hangzatos cím alatt vizsgaelőkészítés és az eddigi teljes passzívháztervezői oktatási anyag áttekintése történt meg reggel 09:00-tól egészen 19:00-ig. 

Az egy órás ebédszünet után a magáról megfeledkezett társaság kettő és fél órán keresztül lázasan dolgozott, csak a természet intő szava figyelmeztetett a szünet szükségszerű megtartására.

Három passzívház tervei készültek el vázlat szinten, amit a közös értékelés során sok érdekes felvetés és izgalmas szakmai vita követett.

Köszönöm a megjelent hallgatóknak a kitartó figyelmet, a korábbi napokon előadó kollégáim és a magam nevében. Úgy gondolom, a magunk részéről mindent elkövettünk, hogy kellőképpen felkészítsük az építész kollégáinkat a passzívház tervezési feladatok maradéktalan ellátására.

December 3.-i vizsgájukhoz sok erőt, kitartást és szerencsét kívánok. 

Jó volt Veletek ! Remélem még sok közös feladatunk lesz, ahol segíthetjük egymás munkáját. A magam részéről én "tt vagyok", nem kell keresnetek !

  

Sötét Jövő

 2011.11.13.

Sötét jövőképet vázol az OECD és az IEA

Meglehetősen borúsan vázolja az OECD és az IEA által csütörtökön közzétett „World Energy Outlook 2011" az elkövetkező húsz évet az energetika szempontjából. A két szervezet elemzése alapján 2035-ig a globális energiafelhasználás jelentősen nőni fog ami együtt jár az energiahordozók árának drasztikus emelkedésével és növekvő szén-dioxid kibocsátással. A klímaváltozás immár feltartóztathatatlan.

Hacsak valami csoda nem történik, akkor az iparilag fejlett országokat tömörítő OECD és az IEA előrejelzése alapján a világ energiafelhasználása jelentősen nőni fog az elkövetkező 25 évben. A csütörtökön közzétett World Energy Outlook 2011 megállapításai szerint a világ energiaigénye 2035-re mintegy harmadával, 4,2 milliárd olajegyenértékkel (toe) fog nőni. A növekedés kilencven százaléka a BRIC tagországokra és a fejlődő országokra esik. (BRIC: Brazília, Oroszország, India, Kína) A növekedés ugyanakkor elemzők szerint meglehetősen alulbecsült, mivel a jelentés számításba veszi a sokszor illuzórikus kormányzati becsléseket az energiahatékonyság és megtakarítás területén elérhető célokban és eredményekben. Az két szervezet tanulmányából az is kiderül, hogy ugyan világszerte egyre több kormány tűzi zászlajára a takarékosságot, a valóságban immár a második éve a globális energiahatékonyság csökkent.

A globális energiamixben ugyanakkor jelentősen csökken majd a fosszilis energiahordozók aránya, a jelenlegi (2010-es adat) 81 százalékról, 75 százalékra, ugyanakkor a megújuló energiaforrások aránya 18 százalékra emelkedik az energiamixben. Igaz, az OECD számításai szerint ehhez a megújuló erőforrások kiaknázására befektetett jelenleg évi 67 milliárd dollár helyett évente 250 milliárd dollárt kellene fejlesztésekre fordítani. Ugyanakkor jelentősen nőni fog a konvencionális energiaforrásokra fordított állami szubvenciók mértéke is: 2011-ben a föld kormányai 409 milliárd dollárt költöttek arra, hogy állampolgáraik számára mesterságesen alacsonyan tartsák az energiaárakat, tehát 109 milliárd dollárral többet, mint egy évvel ezelőtt. 2020-ig az OECD szerint a szubvenciók mértéke eléri a 660 milliárd dollárt.

A kőolaj-ipar zsíros évek elé néz: az IEA becslése szerint a világ kőolaj-felhasználása jelentősen nőni fog, a jelenlegi napi 87 millió hordó helyett 2035-re eléri a napi 99 millió hordót. Mindezt a gépkocsik számának növekedése okozza, a jelentés szerint a gépjárművek száma megduplázódik és eléri az 1,7 milliárdot. A kőolaj importból a legnagyobb részt Kína kapja majd, importja 2035-re eléri a napi 12 millió hordót, letaszítva ezzel trónjáéról a jelenlegi legnagyobb kőolajimportőr Egyesült Államokat és az Európai Uniót. Az igény növekedésével azonban a kőolaj ára is jelentősen nőni fog. A 2010-es 105 dolláros hordónkénti átlagár 2020-ra eléri a 120 dolláros átlagárat. Az ár elsősorban attól függ majd, hogy a Közel-keleten és Észak-Afrikában milyen ütemben folyik majd a kitermelés fejlesztése. Ha évente kevesebb, mint 100 milliárd dollárt ruháznak be a két térségben, akkor 2020-ra a kínálat nem lesz képes lépést tartani a kereslettel és az olajár meghaladhatja a hordónkénti 150 dollárt is. A fosszilis energiahordozók korának tehát még koránt sincs vége: igaz, hogy a globális energiamixen belül csak a földgáz aránya fog nőni. Szép idők várnak a nukleáris iparra is, a Fukushima-katasztrófa ellenére a legtöbb ország nem bírálta felül fejlesztési terveit és belátható időn belül ez nem is fog megvalósulni. A nukleáris szegmens kerek 70 százalékos növekedés elé néz az elkövetkező 25 évben, ha csak az eddig ismert fejlesztési tervek megvalósulnak.

A teljes cikk itt olvasható …

Beszámoló a nyílt napról 2011.11.11.

 2011.11.11.

Nem gondoltam volna … Az első napon szinte lerohantak az érdeklődők a kérdéseikkel,  mindent tudni akartak.

A mai napon a magam részéről a Gödöllői 16 lakásos társasház egyetlen lakásának felújítását mutattam be, amelynek során jó hatékonysággal alkalmaztuk a passzívház megoldásokat.

Két csoportot láttam vendégül. Az első csoport busszal érkezett, ők mind a 10 meghirdetett passzívházunkat meglátogatták. A második turnus a korábban közreadott 16:00 időpontra érkezett. Szinte mindenki pontosan megérkezett, ami meglepő volt a számomra és én sem késtem el.

Az éves fűtési költsége a 60 m2 hasznos alapterületű lakásnak 37.000 Ft/év volt, amely szinte forintra megegyezett az elmúlt két tél során. Kényszerűségből elektromos áramot használ a lakás, abból is a csúcskizárt áram típusút 31 Ft/kWh egységár mellett. Ezt nevezhetnénk akár hőtárolós kályhának is. Ha átállnánk földgázra, akkor 20.000 Ft lenne, míg hőszivattyúval egy pesszimista 4-es COP-vel 9.250 Ft/év lenne az éves fűtési költség. De sajnos nem lehet, az épület mellett nem tudunk fúrogatni szondákat, a játszóteret nem engedik felásni a talajkollektornak, a kéményfejeket meg visszabontották 20 éve, amikor elgázosították az épületet, így pellet kandallót sem tudunk beüzemelni, a kondenzációs kazán pedig csak álom, mivel homlokzaton keresztül nem lehet égésterméket elvezetni. Így hát maradt a jó öreg villany. De hál’Istennek, az alacsony transzmissziós veszteségek miatt igencsak kevés a fűtési energiaigény. A hővisszanyerős szellőztető berendezés magas hővisszanyerési hatásfoka szintén segíti az energiatakarékos üzemet. Az ablakok 3 rétegű üvegezéssel az Internorm terméke. 

Passzívház Nyilt Nap 2011.november 11-12-13

 2011.09.23.

Kaptam egy érdeklődő levelet a mai napon. Mikor lesz a passzívház nyílt nap.

Tisztelt Érdeklődő, köszönöm figyelemfelkeltő érdeklődését, máris teszem a dolgom, mint a Passzívház Építők Országos Szövetségének szakmai elnökhelyettese.
PASSZÍVHÁZ – ARC : 

Ez úton tudatom mindenkivel, aki a passzívház nyílt napon szeretné valamelyik passzívházat meglátogatni, hogy erre a fenti dátumon lesz lehetősége.

A nemzetközi nyolcadik-,  egyben a hazai harmadik passzívház nyílt napon látják vendégül az alábbi épületek a kedves érdeklődőket:

Szada,  Fótliget,  Diósd,  Tényő,  Budapest 3 helyen, Kiskunfélegyháza, Budaörs, Jakabszállás, Szeged
Jelentkezni előzetesen itt is lehet: info@passzivhaz.info.hu

SZADA:   

Ezek az épületek vagy már rendelkeznek darmstadti passzívház minősítéssel, vagy a minősítés előtt, a kivitelezés befejezéséhez közel állnak.

KISKUNFÉLEGYHÁZA: 

Az épületek látogatása úgy fog történni, hogy az egyesületünk által kijelölt személyek fogadják az érdeklődők e-mail jelentkezését, amire válaszként megkapják a látogatni kívánt épület címét és időpontját. Az időpontokat a passzívházak tulajdonosai fogják meghatározni, mikor engedi úgy a családi életük, hogy nagyobb létszámú látogató sereget tudnak fogadni.
Elméletileg ki is írhatnánk a címeket is a városok azaz a passzívházak mellé, azonban azért nem tesszük, mert legyen a passzívház tulajdonosának szabad döntése, mikor kívánja fogadni az érdeklődőket, vagy az érdeklődők bejelentkezését, ha valaki lekésné a passzívház nyílt napon megadott időpontokat. Ez utóbbi esetben úgy fogunk eljárni, hogy ismételten a kijelőlt egyesületi tagunknál kell jelentkeznie az érdeklődőnek a látogatási szándékát, azonban válaszlevelet nem ő kap címmel és időponttal, mint a meghirdetett időpont előtti kapcsolatfelvétel esetén, hanem a meglátogatni kívánt passzívház tulajdonosnak küldjük el a bejelentkezést, aki eldöntheti felveszi-e a kapcsolatot és fogadja-e a látogatót a meghirdetett november 11-12-13 napok után.

Az előző években is jól működött a fenti rendszer, nagy sikere volt a látogatásoknak, így remélem ismételten sok látogató ismerkedhet meg a hazai passzívházakkal.

 A 2009.  évi Nyílt Napról készült beszámolónkat az alábbi linken érhetik el:

http://www.passzivhaz.info.hu/cikkek.html#szakinfo2

http://www.passzivhaz.info.hu/allomanyok/2010_02_13_passivhaz_nyiltnap.pdf

 Sajnos az egyik "zászlóshalyó" passzívházunk tulajdonosainak más programot szerveztek a munkahelyükön, ottalvós bulijuk lesz, így a fenti időszakban nem tartózkodnak odahaza.

Építés közben 2009-ben és a befejezés és beköltözés után 2010-ben készségesen álltak a látogatók rendelkezésére, de sajnos most nem élvezhetjük vendégszeretetüket.

Kárpótlásként legyen itt egy rövid videóbejátszás a Dunaujvárosi passzívházról.

 http://www.facebook.com/video/video.php?v=1323733350103

CO2 avagy a levegőminőség

 2011.09.03.

A mai napon volt szerencsém a SZIE-n előadást tartani egy kisebb létszámú csoportnak.
Az előadás 8:20-kor kezdődött.
A terem kis légterű, kb 6×8 m alapterületű (130m3)
Már bent üldögélt egy ideje a 7 fős hallgatóság amikor megérkeztem.
CO2 loggert üzembe helyezve a nyitott ablakok mellett 833 ppm CO2 koncentrációt mértem.
A mérés kezdetén bezártuk az ablakokat.
Az előadás nem egészen egy órát tartott. A CO2 koncentráció meredeken emelkedett az idő elteltével.
Félidőben újabb 2 hallgató csatlakozott hozzánk.

 

Szerintem az adatsorok önmagukért beszélnek.

Megjegyzem, Max Josep von Pettenkoffer (1818-1901) bajor vegyész és higiénikus az egyetemi előadó termek levegőjének vizsgálata során jutott arra a megállapításra, hogy amennyiben a CO2 koncentráció még 1000 ppm alatt marad, addig a levegő jónak mondható. Efölött már nem, ezért szükséges a szellőztetés.
 
 Röpke kísérletünkkel gyorsan bebizonyítottuk az elmélet helyességét és gyakorlati alkalmazhatóságát, valamint reprodukálhatóságát.


Egyes elméletek szerint az előadótermek (osztálytermek) levegője már az első 20 percben "elfogy", szükséges a szellőztetés.

A kísérletünk során a 18-19-ik percben léptük át a fent nevezett kritikus 1000 ppm értéket.

A szenzor úgy volt beállítva a mérés ideje alatt, hogy 2000 ppm elérése után sípjellel jelezzen. Mivel eléggé zavaró volt ez a sípolás, befejeztük a mérést, ablakot nyitottunk.

A szellőztetés már nem volt benne a mérésben, utólag már sajnálom, mivel kb 3-4 perc elteltével 500 ppm alá süllyedt a CO2 koncentráció, ami nagyon jól mutatott volna a grafikonon. De sebaj, lesznek még órák … lehet még kísérletezgetni az egyetemi hallgatósággal … (akik egyébként a kísérleti egerek minőségükben is igen élénk érdeklődést mutattak a kísérlet lefolytatása alatt. Itt köszönöm meg türelmüket és érdeklődésüket.)

Max Josep von Pettenkoffer (1818-1901) bajor vegyész és higiénikus Lichtenheimben (Neuburg an der Donau – ma Weichering közelében) született. Édesapja, Fran Xaver Pettenkoffer a bajor királyi udvar udvari sebésze és gyógyszerésze volt. Szerzője volt több könyvnek, amelyekben a növényi alkaloidákkal kapcsolatos munkáinak eredményéről számolt be.
Max Joseph Münchenben tanult farmakológiát és medicinát, ahol 1843-ban orvosdoktori címet nyert. Ezután
Giessenben dolgozott Liebignél vegyészként. Nem sokkal később a kémia rendkívüli professzora lett az orvosi fakultáson és 1853-ban az egyetem rendes tanára, 1865-ben a higiéne professzora lett.

Korábban elméleti és alkalmazott kémiával foglakozott, kutatásai inkább az ipar területét gazdagították. Az epesav kimutatására szolgáló, a róla elnevezett reakció (Pettenkoffer reakció) leírását 1844-ben publikálta. Később a szénsav gázelegyekben való kvantitatív meghatározásával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a haematin (a színes üvegyártásban alkalmazott anyag) kutatása terén.
Bár tudományos munkája és eredményei meglehetősen szerteágazóak és széleskörűek, legismertebbé mégis higiénikusként vált. A gyakorlati higiéné volt legjelentősebb munkája, melynek során a jó ivóvíz, a friss levegő és a megfelelő szennyvíz kezelés apostola volt.

 

Oldal: 5 / 8« Első...34567...Utolsó »